Interjú Székelyné Fehér Évával
A modern, és őrületesen gyors tempójú világunkban egyre nagyobb ütemben fejlődnek a technológiák, és a gyógyítási módszerek, amik forradalmi változásokat hoznak az orvoslásban is, de valamiért a daganat a legtöbbünk számára mégis a legsúlyosabb betegségnek számít.
Tudjuk, hogy az idejében felismert daganat jó eséllyel gyógyítható, de mégis, önmagában már a szó hallatán összeszorul a szívünk-lelkünk, valami megmagyarázhatatlan ellenérzést, tagadást vált ki belőlünk, ha szembesítenek vele: a diagnózis rák. Vajon hogyan lehet sikerrel meggyógyulni a daganatból egyszer, kétszer, és harmadszor is? Mik a daganattal való megküzdések közötti különbségek, egyezőségek? Nem jó a kérdés, de felteszem: lehet rutint szerezni a gyógyulásokban? Van olyan, hogy „csakazértis”? Milyen lelki-tükröt tart egy súlyos betegségből való gyógyulás? Ezekről beszélgettem a rákellenes civil szektorban is jól ismert, vérbeli segítő, közösségépítő, betegklubot szervező, daganat(ok)ból meggyógyult Székelyné Fehér Évával.
Legelőször is ezúton kívánunk kiváló egészséget nemrégiben ünnepelt születésnapod alkalmából. Isten éltessen sokáig, Évi! Mesélj magadról, hogy vagy mostanában?
Régebben azt mondtam: kettő születésnapom van. Október 5-e az első mellműtétem napja, 16-a pedig az igazi. Ebben az évben különleges ünneplésben volt részem. Megromlott egészségi állapotom miatt januárban Idősek Otthonába költöztem Kaposvárról Sződligetre. Itteni új barátaim meglepetés-tortával készültek.
Nagyon örültél a felkérésnek… bizonyára azért, mert szívesen osztod meg a gyógyulásod történetét. Erőt adni sorstársaknak felemelő érzés, ugye?
Első időszakban félelemmel és rettegéssel töltött el a tudat, csonka, fogyatékos lettem. Akkoriban munkahelyemen nagy toleranciával vártak vissza, segítettek, támogattak. Majd mikor kolléganőm anyukája sorstársam lett és meglátogattam, rájöttem, hogy nagyon kell a támogató közösség. Tanfolyamot végeztünk és bejártunk a kórház sebészetére beszélgető lelki segítőnek.
Te igazán jó segítő lehettél, háromszor is legyőzted a rákot. Menjünk vissza a kezdetekhez… Mikor és hogyan vetted észre a betegséget – szűrésen, önvizsgálattal, volt esetleg konkrét jele, fájdalom, egyéb?
Szűrővizsgálatra mentünk kolléganőimmel. 45 éves voltam. Más „előjele” nem volt, mint a nagyfokú fáradékonyság. Munka után egyikük szülinapi ünneplésére készültünk. Mindhárman hamar végeztek, engem visszatartottak. Mammográfia ismétlés, azonnali biopszia. Hosszú várakozás után hívott be az orvos. Arcomat cirógatva, vigasztalva mondta, mi lesz a folytatás. Valahonnan messziről hallottam a hangokat és rohantam a mosdóba – ne sírjak már ennyi ember előtt. Ködfátyolon át emlékeztem vissza, hogyan jutottam el a lezárt borítékkal a kórház sebészetére. Férjem dolgozott, édesanyám vigasztalt, segített. Egy hetem volt a felkészülésre otthon, munkahelyen. Az orvos kellő felkészítéssel döntött a műtét idejéről: azt mondta, elsőként kiveszik a daganatot, ha „baj” van, mélyaltatásba kerülök és amputáció. Ébredés után rémültem tapogattam a kötést a bal oldalamon. Első gondolatom az volt, hogy élek és meggyógyulok. A kórházban volt időm átgondolni, hogyan lesz az életem ezután. Nyirkos volt a tenyerem, amikor a lapossá vált bal oldalamra pillantottam. Heteken keresztül vissza kellett járnom, a mellüregből hatalmas injekciós tűvel szívták ki a váladékot.
A diagnózis után mi következett? Műtöttek? Kemóztak vagy sugaraztak?
Műtét után egy évig vénás injekció és gyógyszerek formájában kaptam kemoterápiát. Öt hét után visszamentem dolgozni, három hetente jelentkeztem az onkológusnál.
Hogyan érezted magad a kezelések idején?
Először még nem volt gond, de aztán a klasszikus nyálcsorgós, gyomorgörcsös állapotba kerültem. Sugár nem kellett.
Kivel osztottad meg a betegséged részleteit? Volt segítséged?
Édesanyám, anyósom, férjem, barátnők. Fiam akkor kezdte a főiskolát. Miattuk, értük mindent vállaltam.
Volt-e olyan kiegészítő terápia, alternatív módszer – lelki, fizikális – ami segítette a gyógyulásodat?
31 évvel ezelőtt még titkolandó betegségnek számított a rák. Furcsa tekintetek, érdeklődő kíváncsiskodók, hogy lehetett megoldani a műtött terület kiegyenlítését. Onkológus főorvosomtól és az ott dolgozó asszisztensektől kaptam segítséget. Majd később a VIKTÓRIA emlő műtöttek klubjában támogató sorstársak adtak tanácsot.
Változtattál életmódodon, napi rutinjaidon, mentalitásodon?
Utólag visszagondolva, igazából nem. Talán annyit, hogy többet törődtem magammal. Étkezésnél főzelék, zöldségek, vitaminok kerültek előtérbe. Ekkor kezdtem heti rendszerességgel senior tornára járni.
Hogyan és mikor alakult(ak) ki az újabb daganat(ok)? Mi lehetett az oka?
Az okát nem tudom. Sőt, egy év kezelés után születésnapi ajándékként édesanyámtól egy gyógyvizes-gyógyulós pihenésre mentünk. Beszereztem egy protézistartó fürdőruhát és a ruháimmal együtt a gátlásaimat is levetettem. Nem látszik itt semmi – így éreztem. Nehéz fizikai munkát kerültem.
A második, harmadik alkalommal miben változott a kezelési terv?
A második „csak” néhány nem kívánatos fonal eltávolítása volt. De az orvos úgy döntött, hogy ki kell venni, mert irritálja a szövetkörnyezetet és elrákosodhat. Akkor kiborultam. Karácsony közeledett, én meg ismét műtőasztalon. De felálltam, mert küzdő családból származom.
Lehet mondani, már nagyobb erővel indultál neki a gyógyulásnak? Vagy ellenkezőleg, jóval inkább elkeseredtél a hírtől…
Inkább elfogadtam azt, hogy rám ezt mérte a sors. Azt már kevésbé, hogy hat évvel később jelentkeztek nőgyógyászati problémák. 51 évesen két orvos is ismét műtétet javasolt. Szerencsére nem kellett kezelés. Viszont a munka átszervezése miatt, főnökeim tanácsára leszázalékoltak. Nehéz volt kimondani, hogy rokkantnyugdíjas lettem. Elfoglaltam magam, volt egy kis nyaraló, egész nyáron víz mellett, udvaron, engedélyezett napsütésben kertészkedtem. Minden évben onkológiai kontrollvizsgálatokon vártam az eredményt. Ekkorra már háromunokás nagymamaként, de egyedül éltem. Férjem is a rák áldozata lett 64 évesen. Mivel mindig, minden rendben volt. én kimondtam: nemcsak tünetmentes vagyok, hanem gyógyult is. Kiderült, tévedtem! Radikálisabb, rosszabb sejtösszetételű, de pici méretű daganat lett a jobb oldalamon. És kezdődött minden elölről. Daganateltávolítás műtéttel, és az onko-team javaslata alapján 6 kemoterápia és 33 sugárkezelés segítette a gyógyulásomat. A legnagyobb mélységből álltam fel újra segítő családomért.
Elmondhatjuk, hogy háromszor is visszaverted a rákos sejtek támadását. Mire tanított ez a küzdelem?
Fejben dől el minden. Élni akartam, megérni mindent, amit még a lehetőségek adtak.
Komoly motivációs erő rejlik az ún. tapasztalati szakértők, ráktúlélők tanácsaiban. Van-e olyan felismerés, „tipp”, amit fontosnak tartasz megosztani az olvasókkal?
Az erő bennünk van, hiszen ott a család. Arra gondoltam: mekkora fájdalom lenne nekik, ha elvesztenének. Minden napban vannak szépségek, remények, feladatok. Meg kell találni és haladni előre, szépen, átgondolva.
Kaposváron a Rákbetegek Országos Szervezete egyik betegklubjában voltál a klubvezető segítője, rengeteg tapasztalatot adtatok át a rehabilitáció során másoknak. Voltak az érdeklődők között családtagok is, esetleg a megelőzésben is tudtatok segíteni?
Kaposváron rákbetegekkel, emlőműtött társakkal klubot alakítottunk. Havonta találkoztunk, sok programot szerveztünk. életmód-tanácsadást, orvosok tájékoztatóját. Kirándultunk, ahová jöttek családtagok, érdeklődők. Sok szép emlékünk van. Heti rendszerességgel, kifejezetten mellrákból gyógyulóknak senior gyógytorna is volt. A VIKTÓRIA Klub jelenleg is működik, most virtuálisan vagyok klubtag.
Az ún. „magunkból való kiírás”, vagy más művészeti alkotás jó eszköze egy-egy betegségből való gyógyulásnak. Részt vettél egy pályázaton „Légy ura életednek! A lehetetlen nem létezik” címmel… Mi motivált a megírásában?
Újságíró tanulóként kezdtem, de más irányba kanyarodott az életem. Adódott ez a lehetőség és gondoltam, megpróbálom. Érdekes volt újra élni a küzdelmeimet. Nem gondoltam, hogy első díjas leszek, nagy boldogság volt. Nekem a legfőbb gyógyszer most is ez a fajta alkotás. Terézanyu pályázatokon rendszeresen részt veszek, már ott is nyertem. Itt, új otthonomban Sződligeten segítséget is kapok és ha bármi bajom van, a számítógéphez menekülök. Sok témát feldolgoztam lakótársaim örömére.
Van egy 12 szirmú virága A Rák Ellen- Alapítványnak, ami egyre ismertebbé teszi a rákellenes életmód területeit, a megelőzést és a gyógyulást… Melyik három szirmot választod és miért?
Mozgás, séta: Az utolsó műtétnél másnap megérkezett a gyógytornász. Nagyon örültem, hogy minden gyakorlatot az operált oldali karommal is tudtam követni, hiszen az idősekre jellemző, hogy a fájdalom miatt, elkényelmesednek, lustává válnak. Minél inkább nem mozog az izom, annál keservesebb a fájdalom, ezt én nem akartam. Sajnos a sok balesetem miatt kevesebb lett a séta, de Duna-parti sétáimon felfrissülök, légzőgyakorlatokat végzek. Szerencsére itt a Kék Duna Idősek Otthonában napi szinten van lehetőségem tornára, a 2. emeleten van a szobám, minden nap többször lépcsőzöm. Végzünk meridián tornát és a zenés örömtánc is jótékonyan hat testemre, lelkemre.
Zene, ének tánc: „Mulatni kell, hogyha sajog a szívem”. A tánccal előkerül az elfelejtett mozgás, jókedvű, felszabadult, boldog leszek. Annak idején kaposvári csoportomban komoly táncokat tanultunk, társaim most is járnak fellépésekre. Az Idősek Otthonában dalkörbe járok, slágerektől, nótáktól hangos a társalgó. Örömforrás a többieknek is, ha hallgatnak bennünket. Egy-egy zenés-táncos foglalkozáson érezni a lüktetést, rég elfeledett élmények kerülnek felszínre.
Pozitív gondolkodás: A harcot csakis a pozitív, előrelátó gondolkodással sikerült megnyernem. Ha esik az eső, nem kesergek, annak is az előnyét látom. Itt nagyon erős szél fúj mindig, akkor arra gondolok, hogy kitisztítja a levegőt. De a vidám falevelek táncában is gyönyörködöm. Ha nem adok magamnak életerőt, vidámságot, akkor nem várhatom a gyógyulást.
Mi az életigenlésed, Évi?
Segíteni, ahol és akinek lehet. A lehetetlen nem létezik. Rendet kell tenni a fejemben, a gondolataimban, cselekedeteimben. Néha én is elkeseredett, bánatos vagyok. Vagy sértettnek érzem magam valamiért. De ezt a negatív gondolatot gyorsan törlöm. Úgy hívom: bekapcsolom a DELETE gombot!
Vajda Márta
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A Rák Ellen- Az Emberért, A Holnapért Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, egészségfesztivált, konferenciákat szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! Az alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
