Interjú Petneházi Teklával, a Strázsa Kutyaiskola vezetőjével
Minden kutyatulajdonos arról álmodik, hogy négylábú társa boldog, magabiztos és jól nevelt legyen. Ehhez azonban nem elég a szeretet és a finom falatok – elengedhetetlen a tanulás és a játékos képzés.
Petneházi Tekla több mint négy évtizede él a kutyázás világában: 14 évesen már önállóan vezetett csoportos foglalkozásokat. Első saját kutyáját, egy dobermannt, négyéves korában kapta, akit édesapja segítségével maga tanított, majd Héra nevű kutyájával sport- és munkakutya vizsgákon, versenyeken, szépségkiállításokon és bemutatókon is egyedül szerepelt. Az interjúban Tekla mesélt kutyás tapasztalatairól, a tréningekről, a kutyaovi és kutyasuli mindennapjairól, valamint arról, hogyan válhat a kutyával való csodás kapcsolat közös kalanddá.
Édesapád 1978-ban alapította a Strázsa Kutyaiskolát Lágymányoson a Duna-parton. Hogyan emlékszel vissza az indulásra és milyen kedves élményeket őrzöl abból az időből?
Gyermek- és fiatalkorom legszebb emlékei a Strázsa Kutyaiskolához kötődnek; igazi „örömkutyázás” volt ez a 15 év számomra. A nálunk tanuló gazdik is szívesen emlegetik ezt az időszakot, akik ma már szülők vagy nagyszülők. A Strázsa volt az első városi kutyakiképző iskola, míg a többi akkoriban főleg sport- és munkakutyákkal foglalkozott. Részt vettünk vizsgákon, versenyeken és egyedi, jelmezes, zenés bemutatókon, dobermannokkal és magyarfajtákkal idegenforgalmi rendezvényeken, sőt, határon túl is szerepeltünk.
Már akkor is a mindennapi városi életre tanultunk, játékos feladatokkal, családias hangulatban. Rendszeresen szerveztünk közös programokat, évadzáró vacsorákat, kirándulásokat, ügyességi vetélkedőket, és részt vettünk európai kutyás találkozókon.
Mi volt a legfontosabb, amit édesapádtól tanultál a kutyázásról és az iskolavezetésről?
A legfontosabb, amit édesapámtól tanultam, hogy a kutyákkal és a gazdikkal csak szívvel-lélekkel, teljes elhivatottsággal szabad foglalkozni. Tisztelettel és alázattal kell tekinteni a kutyák oktatására, és hivatásként kell végezni a munkát. Emellett megtanított a kreatív, szórakoztató feladatokra, a humoros óratartásra, valamint arra, hogy minden gazdira és kedvencére egyedileg figyeljek, így mindenki sikerélménnyel és eredményesen tanulhat.
Hogyan élted meg azt az időszakot, amikor átvetted a vezetést és egyedül indultál tovább az úton?
Az iskolavezetést szinte egyik hétről a másikra kellett átvennem, mert építési munkálatok miatt el kellett költöznünk a korábbi telephelyünkről, így lett a Strázsa Kutyaiskola új bázisa a Népligetben. Édesapám ekkor már idős volt és sokat betegeskedett. A rendszerváltás gazdasági változásai mellett fiatal vállalkozóként kezdtem újra a kutyázást. Az új telephelyet ki kellett építeni, felszerelni, és bővíteni a szolgáltatásokat. Eleinte volt családi támogatás, majd egyedül maradtam, de közel 30 éven át vezettem a Strázsa Kutyaiskola és Panzió telephelyét, ahol csoportos és egyéni órák, napközis és bentlakásos képzések, panziós ellátás, kutyaotthon, valamint szépségkiállítások, agility és frisbee sportversenyek és nemzetközi események is zajlottak.
Nehéz döntés volt leadni a telephelyet? Mi motivált akkor, és hogyan találtál rá a mostani működési formára?
Hat évvel ezelőtt úgy alakult, hogy megváltam a telephelytől. Éjjel-nappal készenlétben kellett lennem, állandó intéznivalók és hatalmas felelősség mellett. Bár folyamatosan tartottam órákat, a kutyák oktatása háttérbe szorult a sok teendő miatt. Most, hat év elteltével újra teljesen a kutyákra tudok koncentrálni, és visszatért az életembe az örömkutyázás időszaka.
Hogyan épülnek fel a csoportos és az egyéni órák? Milyen különbségek vannak köztük?
A telephelyváltás zökkenőmentesen zajlott: egyik csoportos óra még a régi helyen volt, két nappal később már az új, népligeti rendezvényközpontban folytattuk. Az évek során a foglalkozások soha nem maradtak el, a tanítási szünet ismeretlen nálunk. Hetente négyszer tartok csoportos órákat 5–8 fővel, folyamatosan, még ünnepnapokon is. Az órák változatosak és játékosak, családias hangulatban tanítom a gazdikat és kedvenceiket a mindennapi élet fortélyaira.
Nincs két egyforma óra, mindig van új feladat, és minden „kisdiákra” egyénre szabottan figyelek. A legtöbb tanítványom örökbefogadott vagy mentett kutya, 3,5 hónapostól 10–12 éves korig, oltottságuktól függően vehetnek részt a csoportos foglalkozásokon. Ha egy kutya nehezebben kezelhető, a próbaóra után előbb néhány egyéni órát vesz, majd a harmadik–negyedik alkalomtól csoportban is részt vehet „padtárs” segítségével a közömbösítés érdekében. Az egyéni órák időpontja és helyszíne rugalmas, a gazdi igényeihez igazodva.
A városi tréningek újszerű és izgalmas részei a képzésnek. Miért tartod ezt fontosnak?
A Strázsa Kutyaiskola és Kutyaovi tanulóit a mindennapi életre készítjük fel. A szocializáció, engedelmesség és közömbösítés mellett a gyakorlás terepe a város: utcák, forgalmas helyek, plázák, tömegközlekedési eszközök, belvárosi forgatag. Ezek a városi tréningek az egyes csoportok tudásszintjéhez igazodnak, így minden kutya „éles helyzetben” tanulhat.
A foglalkozásokat gyakran kutyajátszótéren kezdjük játékokkal, behívási gyakorlatokkal és talált élelemmegtagadással, majd „aszfalt betyárkodással” folytatjuk. A tréningek végén a kávézó- vagy presszótúra összeköti a gyakorlást a mindennapi élettel, és a gazdik is élvezik a közös programot.
Panziót és napközit is vállalsz. Hogyan zajlik egy nap, ha „kutyagyerekek” vannak nálad?
Mióta megváltam a telephelytől, csak családi környezetben vállalok kutyusokat panzióba vagy napközibe, egyszerre általában egy-két vendéggel, családból többen is lehetnek. Városi, lakáskörnyezethez szokott kutyákat fogadok, és inkább szitterként, „pótgazdiként” gondoskodom róluk: nincsenek bezárva, igény szerint viszem őket programokra, vagy a gazdi hozza őket.
A nap reggel a zöldövezetben kezdődik, például a Népligetben, majd együtt intézünk ügyeket, vásárolunk vagy kutyabarát helyekre megyünk. A „kutyagyerekek” szeretik a jövés-menést, ami szocializációs és tanulási szempontból is hasznos, ráadásul mindig „leesik valami” finomság formájában, így a gyakorlás és a játék egyszerre zajlik.
A nap további részében a kutyusok napirendjéhez, korához és habitusához igazodva erdőben, parkban vagy kutyajátszótéren folytatjuk a programot ügyeskedéssel és játékkal, majd jön a pihenő, szieszta és „kanapéhuszárkodás”. Időnként távolabbi kirándulóhelyekre, vízpartra is megyünk. A panzió annyiban tér el a napközitől, hogy az éjszakát is nálam töltik a vendégek.
Milyen problémákkal fordulnak hozzád leggyakrabban a gazdik?
A gazdik leggyakrabban engedelmességi, közömbösítési és szocializációs hiányosságok miatt keresnek meg. Sok kutya mindenre reagál: emberekre, más kutyákra, a városi forgalom zajaira (roller, bicikli, motor), ami ugatást, félelemből vagy játékból fakadó agressziót okozhat. Az ilyen kutyák nehezen kezelhetők: húzzák a pórázt, nem hallgatnak a hívásra, nem maradnak helyben, így a gazdik nem tudnak velük biztonságosan közlekedni vagy vásárolni.
Fontos a talált élelem megtagadása is: a kutyáknak meg kell tanulniuk, hogy ne egyenek fel bármit az utcáról, mert az fertőző vagy mérgezett lehet. Az engedelmességi hiányosságok miatt sok gazdi kénytelen megválni kedvencétől, így több kutya kerül be vagy vissza menhelyekre. A legtöbb tanulóm felnőtt kutya, gyakran örökbefogadott vagy mentett, de soha nincs késő a tanulásra. Hosszú évek tapasztalata alapján a traumás múltú kutyák is szépen fejlődnek a játékos, változatos feladatok során, már az első órákon felszabadulnak, és pár nap után örömmel tanulnak. A megfelelő oktatás, a gazdik kitartása, türelme és következetes gyakorlása mindig meghozza az eredményt.
Miben más ma egy kutyaiskola szerepe, mint 15-20 évvel ezelőtt?
Régebben a gazdik többsége már otthon elkezdte az alapvető engedelmességi feladatok tanítását, majd a kutyaiskolában fejlesztették tovább a tudást. Sok kutya részt vett sportversenyeken, a gazdik több időt és türelmet fordítottak kedvencükre, és a kutyatartás felelősségteljesebb volt. A kutyaiskolák közösségi szerepe erősebb volt: sok gyerek és fiatal járt az órákra, a családias légkör és a közös programok pedig a Strázsa Kutyaiskola sajátosságai, amelyek ma is megmaradtak.
Ma a rohanó világ miatt sokan mindent gyorsan szeretnének megtaníttatni, de a kutyák érző lények, minden egyéniség más, így a tanulási folyamatot nem lehet felgyorsítani. Különösen igaz ez örökbefogadott vagy mentett kutyákra, akiknek gyakran hányatott az előéletük. A mai gazdik többsége a mindennapi városi életre szeretné felkészíteni kedvencét, ami rendkívül fontos: megfelelő szocializáció és alap engedelmesség hiányában a kutya nehezen kezelhetővé válik, és a gazdi egyre nagyobb problémákkal szembesül.
Mi az a három legfontosabb dolog, amit minden gazdinak tudnia kellene a kutyanevelésről?
Következetesség, józan ész, türelem – és mindezt szívvel-lélekkel!
Vannak saját kutyusaid… mesélj róluk egy kicsit!
Ötven évet éltem saját kutyusokkal. Bár mindegyikük élete hosszú és szép volt, számomra mindig rövidnek tűnt: velük együtt mindig meghalt belőlem egy darab. Rengeteg közös élmény és kaland fűződik hozzájuk.
Sokáig dobermannjaink voltak, akikkel bemutatókon, versenyeken és kiállításokon vettünk részt, még külföldön is. Egy véletlen folytán lett egy angol bulldogom, mert az eredeti gazdijelölt lemondott róla. Én dobermannok mellett nőttem fel, a fiam pedig a bulldog kölyökkel, mindenhova együtt mentünk, még televíziós műsorokban is szerepelt.
Őt követte egy németjuhász, akit öt évesen fogadtam örökbe, és tizennégy éves korában veszítettem el. Korábbi idős gazdái nem igazán tudták kezelni. Féltem, hogy megtöri a gazdaváltás, de szerencsére gyorsan beilleszkedett: napközben a Népligetben volt velem, mindenhova vittem, sok közös programban vett részt, és igazi családi kanapékutya lett. Vizsgázott, jól nevelt volt, de már nem járt kutyás rendezvényekre.
Amióta ő elment az örök vadászmezőkre, nincs saját kutyám, de mindig körülvesznek a napközis „kutyagyerekek”, és a tanítványaimnak majdnem minden nap tartok órát. Így a szeretet folyamatosan áramlik.
Volt olyan kutyus a tanítványaid közül, akinek a története különösen megérintett?
Nem tudok – és nem is szeretnék – kiemelni egyetlen esetet sem. Bármennyire is hihetetlen, minden tanítványom megérintett. Sok évre visszamenőleg emlékszem még a nevükre is. Történettel vagy anélkül, mindegyikük az életem részévé vált, örökre. Rengetegen vannak, itt lent és odafent is.
Mit tanítanak neked a kutyák az életről?
Mondhatnám, hogy szeretetet, boldogságot, hűséget, de valójában sokkal többre tanítanak. Olyan bonyolult és összetett érzésekre, amiket szavakkal nehéz kifejezni. Egy biztos: nélkülük az életem elképzelhetetlen.
Az ünnepi időszak sok kutya számára stresszes a tűzijátékok és petárdák miatt. Mit tanácsolsz a gazdiknak, hogy minél nyugodtabbá tudják tenni kedvenceik napjait?
A szilveszter előtti napokban és az azt követő néhány napban is érdemes fokozott figyelmet fordítani a kutyák biztonságára. Ilyenkor mindig pórázon sétáltassuk kedvenceinket, vagy hosszú pórázon futtassuk őket. A kutyafuttatóban se engedjük szabadon, mert félelmükben akár ki is ugorhatnak. A kertben tartott kutyákat is vigyük be a házba, ne hagyjuk őket magukra, mert a tűzijáték és a petárdázás zajai és a fényjelenségek ijesztőek lehetnek.
Ne hagyatkozzunk arra, hogy eddig nem félt a kutya: egyetlen váratlan hang is pánikot okozhat, megrémülhetnek, világgá szaladhatnak. Szilveszter napján legyen rövid, pórázos séta, a vacsorát időzítsük korábbra, majd ezt követően már ne vigyük ki a kutyust. Sötétítsük be az ablakokat, kapcsoljuk be a televíziót vagy zenét. Ha ezek nem elegendőek, érdemes állatorvosi tanácsot kérni, és szükség esetén a javasolt nyugtatót alkalmazni.
Vannak kutyás karácsonyi hagyományaid?
Nálunk nincs karácsony Strázsa nélkül! Ezen a napon is tartunk csoportos órákat, és mindig megajándékozom a gazdikat és a tanítványaimat.
Mik a terveid a jövőre nézve?
Minden órára vannak új terveim, hogy sose legyen két egyforma foglalkozás, mindig legyen valami friss gyakorlat, ami fenntartja a „kisdiákok” érdeklődését. Imádom látni a tanítványaim boldog arcát és a gazdik vidám hangulata sem „kutya”. Továbbra is új helyszíneket keresek a városi tréningekhez, tervezek hajózást, karácsonyi villamosozást, mókás háziversenyeket, bográcsozásokat, grillpartikat és kirándulásokat a csapattal.
Ha a „tanítványaid” adhatnának neked egy szuperdíjat a legjobb oktató kategóriában, mit gondolsz, mi lenne a díj neve?
Nem szeretnék szuperdíjat, és nem tartom magam a legjobbnak sem. Inkább olyan oktató vagyok, aki szívét-lelkét beleteszi a foglalkozásokba, élete hivatásának tekinti a kutyázást, és akinek könnybe lábad a szeme a mosolygós kutyapofik láttán, amikor minden feladat jól sikerül.
Mi az, ami a mai napig a legnagyobb örömet adja a munkádban?
A hobbim a munkám, a munkám az életem, az életem pedig a kutyák!
PETNEHÁZI TEKLA
iskolavezető
STRÁZSA KUTYAISKOLA ÉS PANZIÓ
1101 Budapest, Népligeti út 2.
www.kutyaiskola-strazsa.hu
www.facebook.com/strazsa.kutyaiskolaespanzio
petnehazitekla@kutyaiskolastrazsa.hu | + 36 20 934 0808
Molnár Éva
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A Rák Ellen- Az Emberért, A Holnapért Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, egészségfesztivált, konferenciákat szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! Az alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
