Mi történik velünk, ha néhány órára letesszük a mobiltelefont és csak a madarak hangjára, a fák suttogására és saját gondolatainkra figyelünk?
Egyre több kutatás és személyes tapasztalat is bizonyítja: a természethez való visszatalálás nem luxus, hanem alapvető szükséglet. A rohanó hétköznapok, a digitális túlterheltség és az állandó zaj közepette az erdőfürdőzés – vagyis a tudatos, jelenléttel teli séta a természetben – valódi oázist jelenthet. De mitől lesz egy séta erdőfürdő, mi történik velünk akkor, ha megállunk, és tényleg figyelni kezdünk a levelek illatára, a szél érintésére vagy a saját lélegzetünkre? Erről beszélgettünk Györffy Éva erdőterápiás szakemberrel.
Az „erdőfürdő” (japánul: shinrin-yoku) kifejezés sokak számára még mindig kissé titokzatos. Hogyan írnád le röviden, hogy miről is szól ez a módszer?
Az erdőfürdő szó valójában az eredeti, japán shinrin-yoku kifejezés szó szerinti fordítása. Ahogyan a hang- és napfürdő, úgy az erdőfürdő sem vízi program. Sokkal inkább az erdő atmoszférájában, egy természeti térben való elmerülésélményt jelent az érzékeinken keresztül. Csendes, elmélyült és minőségi idő eltöltését más élőlényekkel és önmagunkkal – és amikor azt mondom, időtöltést, valóban erre is gondolok. Amikor túrázunk, futunk, biciklizünk, vagy akár kutyát sétáltatunk, baráti beszélgetést folytatunk az erdőben, olyankor csak elhaladunk a dolgok mellett, akárcsak a városban és az életünkben. Egyedül a „háttér” különbözik. Az erdőfürdőzés nem a haladásról szól, hanem a megállásról. Teljes figyelmünkkel fordulunk ilyenkor a természet világa és önmagunk, mint természeti lény felé.
Mikor találkoztál először az erdőfürdőzéssel? Mi az, ami annyira megragadott benne, hogy végül a hivatásoddá vált?
A módszer egyébként meglepően lassan ért ide hozzánk, Magyarországra: noha magát az erdőfürdő kifejezést a ’80-as években alkották meg Japánban, sztenderd módszertana sokáig egyáltalán nem alakult ki. A jelenleg általunk is képviselt technika Amos Clifford amerikai pszichoterapeuta és vadon terapeuta nevéhez köthető: ő fektette le a módszertani alapokat a japán shinrin-yoku és több vallás tanulmányozását követően 2014-ben, és az első módszertani képzés is az általa megalapított szervezet, az Association of Nature and Forest Therapy Guides and Programmes (ANFT) nevéhez köthető.
Én magam 2019-ben kezdtem el tanulni a szakmát az ANFT első európai tanulójánál, Shirley Gleesonnál, aki az ANFT korábbi trénere. Az általunk itthon megalapított Természetútja Erdőfürdő és Erdőterápia Intézet az általa lefektetett módszertani alapokat oktatja, folytatja és teljesíti ki.
Hogyan változott meg az életed azóta, hogy rendszeresen erdőfürdőzöl? Mit tanít neked a természet a jelenlétről, türelemről, az emberi kapcsolódásról?
Amikor megkezdtem az erdőfürdő-vezetői tanulmányaimat, valójában még fogalmam sem volt, mi az erdőfürdő. 30 év erdőjárással és 20 év jóga és meditációs praxissal a hátam mögött, elég nagy mellénnyel érkeztem meg a képzésbe: azt gondoltam, már mindent tudok, és csak egy papírt fogok kapni. A tekintetben mondjuk részben valid volt az elképzelésem, hogy már korábban felismertem azt a szupererejét a természetben töltött időnek, hogy erőfeszítés nélkül „kiszellőzik a fejem”, amikor elindulok a napi sétáimra. Észrevettem, hogy 20-30 percnél megváltozik a hétköznapi tudatállapotom, a kattogó agyalás a fejemben egyik pillanatról a másikra megszűnik, és kinyílik a szemem a szépségre, a fülem az erdő élő csendjére, békére talál a szívem és az elmém. De álmomban sem gondoltam, hogy ennek az elmélyült békének lehetnek fokozatai. Sőt! Színei is! Változatai a jónak…
Korábban is jártam tehát a természetet, mi több, én magam is ott kerestem testi-lelki gyógyulást a saját betegségemből, és felismertem, hogy az ott töltött idő a meditációs praxist is erősítheti. Ám ez sem volt még valódi, élő, érző, kölcsönösségen alapuló kapcsolat. Az erdőfürdőzés megtanított arra, hogy mit jelent a valódi szeretetteljes kapcsolatteremtés önmagammal, másokkal és az élővilággal. Olyan kapcsolat, ami nem a szükségletek kielégítéséről szól egymáson keresztül, hanem önmagáért való. Ez nagyon gyógyító, korrektív élmény napjaink teljesítményorientált és célratörő világában. És igazából szép is.
Ha valaki először vesz részt egy erdőfürdőn: hogyan zajlik egy ilyen alkalom? Milyen gyakorlatokra számíthat, és bárki csatlakozhat hozzá, vagy szükséges valamilyen előképzettség?
Miután megérkeztünk és megismerkedtünk egymással, az erdőfürdőzés első lépése mindig az, hogy a bennünket ingerekkel elárasztó, túlterhelő városi és digitális környezetben eltompult érzékeinket áthangoljuk a finomabb érzékelésre. Ezt úgy hívjuk, hogy felébresztjük az érzékeinket, ezáltal kapcsolatot teremtünk a saját testünkkel is. Néhol játékos, máskor egészen mély, tartalmas meghívások következnek ezután, amelyek keretében kapcsolódási lehetőségeket ajánlunk fel a résztvevőknek, és azokat ők önállóan, szabadon valósítják meg az erdőt járva. Minden meghívás után visszaérkezünk a csoporthoz, hogy ha szeretnénk, megoszthassuk az élményeinket egy elfogadó, megerősítő közösségben.
Mindezekben együttesen rejlik az erdőfürdőzés ereje. Egy erdőterápiás folyamatban pedig akár 6-12 héten át, heti rendszerességgel találkozhatunk a csoportunkkal egy-egy ilyen programra. Valójában bárki erdőfürdőzhet, egy ilyen program nem igényel előképzettséget, hiszen mindannyian eredendően a természetvilág részei vagyunk. Mi sem természetesebb, mint az, hogy visszatérjünk, hazatérjünk, újrakapcsolódjunk azzal a világgal, amihez eredendően tartozunk. Az erdőfürdő-vezető és a csoport abban támogat bennünket, hogy ez a gyógyító, helyreállító újrakapcsolódás úgy tudjon megtörténni, ahogy arra nekünk szükségünk van.
Testi és lelki szinten mit tapasztalhatunk, ha valóban jelenléttel, nyitott érzékekkel sétálunk a természetben?
Az erdőfürdőzés ereje egyrészt abban rejlik, hogy a természetben töltött idő jótékony fiziológiás (szív és érrendszeri, ideg- és hormonrendszeri) és mentális (rágódást és szorongást csökkentő, nyugtató és hangulatjavító) hatásait az éberség alapú stresszcsökkentő technikák hatásaival és a módosult tudatállapotban átélt korrekciós tapasztalatokkal kiegészülve fejti ki. A szokásos fizikai és szociális közegünktől, a hétköznapi megoldandó helyzeteinktől térben és időben eltávolodva, egy szín- és formavilágában gazdag, megnyugtató térben, más, szívünknek kedves vagy azzá váló élőlények és a szépség biztonságot adó ölelésében, számunkra addig ismeretlen tapasztalatokra tehetünk szert.
Sokaknak van olyan érzése, mintha megtalálná azt, amire mindig is vágyott, és többé semmi sem hiányozna már. Emellett természetesen nem elhanyagolható az erdőfürdőzésnek a stresszhormonok szintjének és a vérnyomásnak a csökkenésében is mérhető, nyugtató hatása, és természetes ölősejtek számára és aktivitására kifejtett hatása sem. Ez utóbbiak felelnek egyébként részben a kórokozók és a ráksejtek elpusztításáért is.
Sokan keresnek manapság eszközöket a mentális egyensúly megtartásához. Milyen szerepet játszhat ebben az erdőfürdőzés?
Amellett, hogy a testünk és az elménk is megnyugszik, a gondok eltávolodnak, a természetben töltött idő során történik még valami kb. 20-40 perc után. Ekkor ugyanis megváltozik a tudatállapotunk, és ez a változás lesz azután az, amely utat nyit, teret ad az élményfeldolgozásnak, lelki sebeink gyógyításának. Ezt a változást nem várjuk el, nem forszírozzuk és nem is mi határozzuk meg, hanem a kapcsolatteremtésen és az elcsendesedésen keresztül, a résztvevő számára harmonikus és elfogadható, elbírható módon, organikusan kialakulhat.
A természetben töltött idő során sokan lelnek „üzenetre” a fák közt: az élővilágban szimbolikus képek, különleges belső vagy projektív (saját világból kivetített, kívül tükröződésre találó) tapasztalatokon keresztül mélyebb megértésre jutnak egy-egy kérdéssel kapcsolatban, felfedeznek valamiféle útmutatást. Ezek a hétköznapitól eltérő élmények valójában egészen hétköznapiak a természetkapcsolat világában, és észrevétlenül, önkínzás nélkül írhatják újra bennünk az érzelmileg máskor nehéz történeteinket.
Talán az a leginkább különleges ebben a módszerben, hogy a természet ölelésében és a megtartó közösségben a nehéz dolgok elbírhatóbbá, az addig rejtőző erőforrások pedig nyilvánvalóbbá válnak, mindenféle erőfeszítés nélkül, pusztán azáltal, hogy megpihenünk és megengedjük magunknak az örömet. Mi több: felismerhetjük végre önmagunkat, és ráébredhetünk, hogy ez pont úgy, ahogy van, elég. Helyünk van a világban.
Kiknek ajánlanád leginkább? Vannak olyan élethelyzetek, amikor különösen sokat adhat?
A civilizációs ártalmaktól nem csak azok szenvednek, akik konkrétan tüneteket produkálnak, megbetegszenek tőle. A természettől való belső és külső elidegenedésünk, a természet más lényeit kevesebbnek tekintő attitűd, ami a modern emberi gondolkodásnak sajátja, valójában az egész Föld bolygóra romboló hatással van. Tulajdonképpen a jelenlegi világméretű ökológiai válság forrása éppen ebben rejlik.
Különös analógia, hogy a modern gazdasági rendszerünk is olyan, mint a rák: elpusztíthatatlan, nincs benne önmegsemmisítő gén. Gyorsan szaporodó, mindenhová behatoló, kontrollálatlanul növekvő és minden elérhető forrást magába szívó működésével, mint valami külön élőlény, felemészti, majd a salakjával elszennyezi a bolygót. Mindeközben a többi élő, egészséges, halandó élőlény elpusztul tőle. A gazdaság nem látja, hogy az ökoszisztémával együtt végül az emberiséget és önmagát is elpusztítja. Ő csak nő és eszik…
Olyan, mintha ebben a kapcsolatban a természetvilág lenne a C típusú személyiség, aki mindent odaad, enged, és csendben várja, hogy elismerjék érte és szeressék. És míg mi a gazdaságot szolgáljuk az életünkkel, elfelejtjük, hogy a testünk is ehhez a világhoz, eredendően a természetvilághoz tartozik. Szemet hunyunk afölött, hogy a „gazdatest” pusztulását mi sem fogjuk túlélni.
A természetkapcsolaton keresztül kinyílhat a szemünk erre a valóságra is. Könnyen ráébredhetünk, hogy arra, hogy az emberiség újrakapcsolódjon a természethez, és újra megbecsüléssel, egy kiegyensúlyozott adok-kapok kapcsolatra törekedve forduljon felé, valójában nem csak az egyénnek van szüksége, hanem a bolygó minden élőlényének. Minél többen látjuk ezt, annál nagyobb eséllyel tudjuk megelőzni a teljes pusztulást, és építhetünk fel egy új, virágzó életet: kívül-belül.
Persze a fenti dolgokról a séta során nem esik szó. Valójában a séta inkább a békesség és az öröm forrása, nem presszionálunk senkit ilyenekkel, nem próbálunk senkit megszerelni, megváltoztatni, meggyógyítani stb. Bármilyen gyógyító és szemléletformáló, életminőséget javító hatása az erdőfürdőnek kizárólag amolyan kellemes mellékhatásként jelentkezik és magából a természettel való kapcsolatteremtésből fakad. Végül azonban arra ébredünk rá, hogy a valódi értéket nem a mellékhatások jelentik, hanem maga a kapcsolat. Mondhatnám úgy is, hogy az egység. A szeretet.
Egy ilyen különleges élmény után hazatérve mit vihetünk magunkkal a hétköznapokba? Vannak olyan technikák vagy szemléletformák, amik otthon is alkalmazhatók?
Az ilyen elmélyülés után a visszatérés nem mindig egyszerű. Ahogy a séták végén mondani szoktam: „a többiek az úton nem ezen a programon voltak”. Az erdőfürdőséták végén a teaszertartás felkészít bennünket a hazatérésre és összeköti a természetben töltött időt a hétköznapi dolgokkal: olyasmit teszünk, amit otthon is, elköszönünk, beszélgetünk… ilyenkor van lehetőség kérdezni, visszajelezni, kicsit szavakkal is feldolgozni, beépíteni mindazt, ami a séta során történt. Így a visszatérés is lehet egy biztonságos, támogatott folyamat.
Természetesen ezzel nem ér véget az erdőfürdőzés: ideálisan otthon, bennünk is folytatódik. Érdekes és nagyon szimbolikus számomra, hogy belépéskor van a sétának egy úgynevezett „küszöbe”, ám a visszatérésnél egyszerűen csak elköszönünk, és úgy megyünk tovább. A természetkapcsolat kifelé nem szűnik meg.
Mit üzensz azoknak, akik úgy érzik, hogy kiégtek, túlterheltek, de nem tudják, hol és hogyan kezdjék a regenerálódást?
Az életbátorság akkor kezdődik, amikor a halálfélelem nagyobb lesz az élettől való félelemnél. Akkor már nem számít, ki mit gondol vagy vár el, mert ráébredünk, hogy az időnk rövid, az elszalasztott lehetőségek és az elpazarolt percek pótolhatatlanok. Akkor már csak az számít, ami igazán értékes, aminek értelme van. Aki az életét önmaga számára valóban értékes módon tölti el, értelemmel tölti meg, azzal semmilyen stressz nem bír el, és jöjjön bármi, szeretni fogja az életet.
A természetben senki sem átall önmaga lenni, mégis mindenkinek megvan a maga helye. Minden élőlénynek természetesen fontos a saját élete, és jogot formál arra, hogy megvédje önmagát és önnön jóllétére törekedjen, mégsem mondja rájuk senki, hogy önző, nem elég kitartó, erőszakos vagy gyáva. Mindenki úgy él túl, ahogy tud. Sohasem késő nekünk sem felelősséget vállalni és elindulni a saját céljaink felé, megbecsülni a saját életünket és jól bánni önmagunkkal.
Talán csak ennyi a dolgunk: kimenni a fák közé, és végre figyelni. Mert az erdő – ha engedjük – mindig beszél hozzánk.
GYÖRFFY ÉVA
rendszerszemléletű coach, tréner,
egészségügyi- és erdőterápiás szakember
www.ecoselfness.hu | ecoselfness@ecoselfness.hu
www.facebook.com/ecoselfness
www.instagram.com/ecoselfness
Molnár Éva
Kiemelt kép: Runyai Gábor
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A Rák Ellen- Az Emberért, A Holnapért Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, egészségfesztivált, konferenciákat szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! Az alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
