Mindenszentek napján megállunk egy pillanatra: letesszük a hétköznapok rohanását, és felidézzük azokat, akik valaha életünk részei voltak. Ilyenkor a gyertyaláng nemcsak a sírokon, hanem bennünk is fellobban – az emlékezés fénye ez.
A katolikus egyházban Mindenszentek ünnepén, november 1-jén a megdicsőült, azaz a mennybe jutott és szentté vált lelkeket ünneplik. Halottak napján, november 2-án minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről emlékeznek meg. A protestáns egyházakban ezek a napok nem kiemelt ünnepek.
MINDENSZENTEK ÜNNEPE
A katolikus tanítás szerint az emberi lelkek életük során három közösséghez tartozhatnak:
- Küzdő egyház (Ecclesia militans) – a földön élő hívők.
- Szenvedő egyház (Ecclesia patiens) – az elhunytak, akik a tisztítótűzben vannak, vagyis még nem jutottak a mennyországba. Ebben az állapotban szenvednek, és mások imáira, közbenjárására szorulnak. Csak akkor hagyhatják el a tisztítótüzet, ha teljesen ráhangolódnak Istenre.
- Megdicsőült vagy diadalmas egyház (Ecclesia triumphans) – azok a lelkek, akik már szentté váltak, és mennybe jutottak. Közbenjárásukkal segítik a másik két állapotban lévőket, hogy közelebb kerülhessenek Istenhez.
Mindenszentek ünnepe az ókorból származik, a keresztényüldözések idejéből, amikor a vértanúságot szenvedett emberek halálának napját, azaz „mennyei születésnapjukat”, ünnepelték. A keresztényüldözés enyhülésével a kollektív megemlékezés és ünneplés vált általánossá.
A keleti ortodox egyházban már 380-ban megtartották az összes vértanúról szóló emléknapot, a pünkösd utáni első vasárnapon. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa (608–615) vezette be az ünnepet, amikor 609. május 13-án Mária és az összes vértanú tiszteletére felszentelte a római Pantheont, amely eredetileg a pogány istenek tiszteletére épült.
Később, III. Gergely pápa (731–741) idején az ünnep november 1-jére került, a pogány kelta Samhain ünnep időpontjára. Ettől kezdve nemcsak Mária és a vértanúk ünnepének, hanem minden megdicsőült lélek – „a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” – ünnepének emléknapja lett.
Jámbor Lajos frank császár 835-ben, IV. Gergely pápa engedélyével hivatalosan is elismerte és elrendelte az ünnepet az egész birodalomban.
Magyarországon Mindenszentek 2000 óta ismét munkaszüneti nap, amelyen a protestánsok és a nem hívők is megemlékeznek az elhunytakról.
NÉPSZOKÁSOK
A Mindenszentekhez kapcsolódó szokások között szerepel a sírok megtisztítása, virággal való díszítése, valamint gyertyagyújtás a halottak lelki üdvéért. Egyes vidéki hagyományok szerint a család halottaiért harangoztak, máshol ételt adtak a szegényeknek. Sok helyen úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán hazalátogatnak: ezért ünnepi ételt főztek, kalácsot vagy cipót sütöttek, a vacsoraasztalnál nekik is terítettek és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy a visszatért lelkek eligazodjanak a házban. A munka tilos volt, hogy a halottak nyugalmát ne zavarják.
A Mindenszentek előtti nap, október 31-e kapcsolódik az ír-kelta eredetű Halloweenhez (All Hallows Eve), azaz Mindenszentek éjszakájához.
HALOTTAK NAPJA
Halottak napján, november 2-án a katolikus egyház minden elhunytról, de különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről emlékezik meg. Odilo clunyi apát 998-ban vezette be az emlékünnepet a rá bízott kolostorokban. A clunyi bencések gyakorlata hamar elterjedt, és a 14. században Rómában is elfogadták.
XV. Benedek pápa 1915-ben tette hivatalossá az egész egyházban, engedélyezve, hogy a papok halottak napján három szentmisét mondjanak. Ennek megfelelően három miseformát alakítottak ki a Halottak napjára.
November eleje a megemlékezés ideje: a gyertyák lángja és a sírok virágai mellett belső csendünkben is felidézzük szeretteinket és a szenteket. Ezek a napok arra emlékeztetnek, hogy az élet, a hagyományok és az emlékek összekötnek minket a múltunkkal és egymással, miközben a fény és az emlékezés ereje velünk marad.
